Hello Blog-egerek!

Látom-látom kedd óta nem blogoltam, pedig majdnem minden nap szoktam (vagy 2 naponta). Ennek két oka is volt. Na jó, három.

1. Ami talán a legfontosabb: nem volt ihletem
   
2. Beleestem egy ördögi körbe, miszerint folytatom a Pretty Little Liars című sorozatot
   
3. Valamint az előző ok miatt időhiányban is szenvedtem.

Nincs mentségem, tudom. Viszont most itt vagyok és pötyögök nektek pár sort! :) Szörnyű volt a mai időjárás. Az egyik pillanatban csúnya felhők kúsznak a fejünk fölött, a másikban esik az eső, mintha dézsából öntenék, a harmadikban kisüt a nap. Ki érti ezt? 

Amúgy beléptünk egy új hónapba, április elseje van! Nem szándékozom a kedves hallgatag olvasóimat megtréfálni, sőt, másokat sem. Talán mert nem szorult belém annyi kreativitás, hogy mindenféle csínyt kitaláljak mások heccelésére.

Valamelyik napra tervezem, hogy bemutatok pár együttest, amiket szeretek, remélem örömmel fogadjátok majd :)

Ezért szeretem a "rólam szóló" blogot, mert tényleg arról írhatok benne, amiről én szeretnék, azaz csaponghatok a témák között, de mégis fel lehet fogni, és részint megismersz belőle, nem? 

De most visszacsöppenek a hazugságok kis világába és folytatom a Pretty Little Liars című sorozatot :)

Szép álmokat, jó éjszakát.

(A lenti kép a deviantart.com-ról van!)

Hello Blog-egerek!

Ma különösképpen egy magyar énekesnő dalait vettem elő. Nem is akármilyeneket, hiszen ezek megzenésített versek. József Attila verseit zenésítette meg Ágnes Vanilla és adott ki belőle 2005-ben egy lemezre valót. Melankolikus, magával ragadó, bizalmas viszonyt alakít ki a hallgató és az író között. Érdemes meghallgatni.

Erről jut eszembe az a vers, amelyet még nyolcadikban szavaltam egy versmondó versenyen (első és utolsó ilyesfajta verseny, amelyen részt vettem). Ez pedig nem más, mint a Reménytelenül.

REMÉNYTELENÜL

 

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

Itt van ez a férfi, aki már 28 éve végtagok nélkül él. Pontosabban sosem élt velük. De mégis boldog és kiegyensúlyozott. Ő tanít meg arra, hogy miért is lehetünk boldogok. A magyarok őspesszimisták, mindenben csak a rosszat látják. Talán ez segít nekünk optimistábban tekinteni a jelenre, a jövőre. Ajánlom mindenkinek!

Tegnap már megírtam egy "Harminckilencedik" című bejegyzést, de technikai okok miatt nem sikerült elmentenem. Ezzel igazából én is csak ma szembesültem, így már nem is igazán emlékszem, hogy mit írtam abban.

No, de.. pénteken megsütöttem életem első tortáját. A kinézett recepttől egy apró kanyarral eltértem, de így is finom volt az eredmény. Az eredeti recept itt található: http://www.desszert.eu/tejszines_turotorta

Különbségek: Hiába ír a piskótánál két tojást, a receptben mégis egyet olvashatunk. Na ezt kapásból máshogy csináltam, az eredeti terv szerint két tojással. A piskótát sem simán így papíron sütöttem meg (sima sütőpapírral, nem szilikonossal), hanem okos módon, hogy megtartsa kerek formáját egy serpenyőbe raktam :'D De így is tökéletes lett!

A krém: A vanília rudat kapásból kihagytam belőle. Habtejszín helyett az anyukám főzőtejszínt vett, pedig direkt elmentem előtte vásárolni, felhívom: "Vettem mindent, ne vegyél!" - Ez alapján nem is vettem. Na.. próbáljátok meg felverni kemény habbá a főzőtejszínt... 20 perc verés után sincs semmi változás, talán a tetején képződött egy kevés lagymatag hab. Na jó, ezt mi nem rakjuk bele. A túrót és egyebeket nem "turmixoltam", hanem sima habverővel próbáltam valami krémszerűt alkotni. Lapzselatin helyett sima porzselatinom volt, és úgy, hogy szinte semmi sem a recept szerint volt, mégis tök jó tortát sütöttem. Bár a célszemélyhez nem jutott el - ismét csak technikai gondok miatt - vasárnapi ebéd desszertjeként tökéletesen megfelelt, olyannyira, hogy a család egyöntetűen mondta: "Gyakrabban kéne tortát sütnöd!"

No de, hogy is nézett ki ez a torta? Hát így:

Érezted azt, hogy akaratod nélkül megbántasz mást? Nem akarod, de mégis kicsúszik a szádon az a bizonyos mondat és mindketten egyre indulatosabbak lesztek. Az egyik inkább nem mondja, hogy mi baja, a másik pedig éppen hogy fújja, szünet nélkül. Egyik sem jó, igaz?

Én is ebbe a problémába estem. Elcsúszunk pár mondaton, aztán mindketten kutyául érezzük magunkat. Bántom Őt, visszabánt, majd egy vágás. Miért van, hogy ennyire túlkomplikáljuk a dolgokat? Miért van az, hogy nem mondjuk el a másiknak a problémánkat? Miért kell vitatkozni, amikor szeretitek egymást? Nem akarom többet bántani, szeretném, hogy bízzon bennem és abban, hogy támaszkodhat rám. Elmondhatja a problémáját, félbeszakíthat a mondandómban.. Figyelni akarok rá, átölelni. Nem akarom ezeket az összezördüléseket, meg akarom oldani a problémákat. Megoldjuk. Közösen. Képesek vagyunk rá. Csak arra van szükség, hogy biztassuk a másikat. Menni fog, itt vagyok melletted. Készen állok az előttünk álló próbatételekre. Csak ne hagyj egyedül. Legyél velem. Ha nem is fizikailag, legalább szellemileg. Mert nincs más vágyam, mint veled lenni..

Les sanglots longs des violons de l’automne blessent mon coeur d’une langueur monotone.

Süt a nap és szép időnk van ^^ Az én kedvem is nagyon jó :)

Ma reggel korábban sikerült felkelnem, mint általában egy iskolás napon, hiszen ma mentünk a rádióhoz látogatni. Odataláltunk egyben, épségben, majd 9-kor beléptünk a kapun. A főszerkesztő fogadott minket, mesélt a rádió megalakulásáról, illetve, hogy milyen nehézségekbe ütközhet egy rádió megalapítása és fenntartása. Egy óra múlva lementünk a stúdióba, ott ismertük meg a rádió alappilléreit, akiknek az a feladatuk, hogy minden flottul menjen. Nem töltöttünk ott sok időt, majd visszamentünk a tárgyalóba és továbbhallgattuk a főszerkesztő bácsit, aki kifejezetten kért minket arra, hogy tegezzük őt. 2 óra elteltével léptünk ki a kapun és belevetettem magam a vásárlásba. Na jó, annyira nem, csupán pár apróságot vettem, illetve a tesómnak parfümöt. Holnap lesz a nagy vásárlás, szándékomban áll pár pulcsival és nadrággal gazdagítani a ruhatáram. Elvégre itt a tavasz, nem?:D

Gabi blogjában (egyik ismerősöm) hallottam a fenti dalt és megtetszett. Érdekesség, hogy a lány, aki énekel az egyik kdoramában szerepel, amit megnéztem, a címe pedig My Fair Lady (van másik címe is, de én elsősorban ezen a címen ismerem).

Egyre többet írok a napjaimról és jól érzem magam, ha kiírom magamból ezt. Kérlek titeket, támogassatok! Fighting~~