Zene:
Mi emberek mindig csak tervezünk. "Ezt fogom csinálni, azt fogom.. így lesz majd, úgy lesz..." De hányszor kapunk észbe, hogy az a valami, amit már régóta tervezgetünk, teljesen más irányba sodort minket? Rengetegen manipulálnak minket, térítenek el a hőn áhított céltól. De van, ami csak nem lesz aktuális. Változunk, így céljaink is változnak. Az érzelmeink vezetnek, de az érzelmek is változnak. Forró szerelemből rideg semlegesség lesz. Hű barátságokból mély utálat. De miért nehezítjük meg ennyire a dolgokat? Miért nem tudjuk csak úgy simán elfogadni, hogy nem.. ez nem jött össze. Miért érezzük azt a tehetetlenséget, amikor valaki magunkra hagy? Miért váltakoznak az időszakok, amelyben egyszer magányosan akarunk tengődni a szobánkban, a másikban pedig éppen ellenkezőleg. Nem akarunk egyedül lenni. De mégis néha olyan ramatyul érezzük magunkat, hogy legszívesebben a takaró alá bújnánk és elő se jönnénk pár évig. De ez az elbújás nem segít. Már nem vagyunk kisgyermekek, hogy a büntetés elől az ágy alá bújjunk. Felelősséget kell vállalnunk, szembe kell néznünk a fájdalmainkkal, majd le is kell győznünk őket. Mert nem lehet egyszerű az élet. Miért is lehetne az? Ideje felnőnünk, ideje magunk mögött hagynunk a gyermeki naivságunkat, és az élet elé kell sétálnunk, amely fékezés nélkül robog felénk addig, amíg el nem üt minket és életre szóló sebeket okoz nekünk.
A kép a deviantart.com oldalról származik!
