Zene:
Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.
Márai Sándor
Hello Blog-egerek!
Az elmúlt pár napban nem voltam az a bőszen ecsetelő típus, hogy hosszú ódákat zengtem volna. Ennek több oka is volt, de ezt most nem részletezném.
Új lakó érkezik a villánkba, akarom mondani, kiskutya költözik hozzánk. Már csak két versenyző van a játékban, egy spániel kisfiú és egy dalmata-labrador kisfiú verseng egymással. A spániel e hét végén jöhetne, a másik csak 1-2 hét múlva. Én szívem szerint utóbbihoz ragaszkodom, megfogott a kis fekete buksija. :) Mielőtt meggyőzhettem volna a családom, már a nevét is kitaláltam. Minho (민호). Nem tudom, hogy a koreai neveknek van-e magyar jelentésük (mint például a japánnak), de egy tanulmányban olvastam a koreai családnevekről, ahol szó volt a "ho" részről, ami annyit jelent: tigris. A "min" részét nem találtam meg, de már ez is biztató, hogy részben tigris lesz a neve.
Most hétvégén ünnepeltük a születésnapomat. Áprilisi lányka vagyok, talán ennek tudható be az a tulajdonságom, amelyet annyi ember vél felfedezni bennem. Ez pedig nem más: a folyamatos mosolygásom.
Vegyes érzelmekkel teli volt ez a hétvége, hiszen nem minden úgy alakult, ahogy terveztük. De ez most már a múlt, így nem szabad keseregni rajta, hanem arra kell törekedni, hogy a jövőnk fényes legyen. Lényeg, ami lényeg: betöltöttem a második X-et. Lehet, hogy én vagyok maradi, de nem vagyok a lerészegedések híve, így aztán most szűk családi körben ünnepeltük. Elmentünk vasárnap délután egy étterembe (mert 9-én a testvérem estig iskolában volt), majd itthon elkezdtünk tortát falatozni. A fentebb lévő képen a keresztszüleimmel vagyok látható (mert olyan pancserek voltunk, hogy több képet nem készítettünk). :)
Elkezdtem egy dél-koreai történelmi sorozatot, címe: Hwang Yin Ji. A történet a 16. században játszódik, és a japán Egy gésa emlékiratai című filmnek felelhetne meg. A koreai kurtizánok nem sokban különböznek japán társaiktól, még a nevük is hasonló: "gisaeng". Ha érdeklődés van rá, akkor később írhatok róluk. De ehhez kell a segítségetek, jelezzetek vissza, hogy van-e igény ilyesmire. :) Amúgy a sorozat zenéje csodálatos, onnan való a fent hallgatható zene is. Még csak az első részt láttam, de alig várom, hogy megszerezzem a többi részt is és folytathassam. Szeretem a történelmi drámákat, annak ellenére, hogy a frász kitör a magyar szinkronos Palota ékkövétől. De nincs erőm, se türelmem, (se helyem a gépen), hogy letöltsem és megnézzem az összes részét. Sajnos.
Amúgy felmerült egy kérdés még az előző fekete blogkülső során, amikor ki volt írva egy japán mondat romanizált írással. Afureru omoi wa mugendai. Ez hagyományos kanji jelekkel a következőképpen néz ki: 溢れる思いは無限大。 Magyarul ezt jelenti: A túlcsorduló érzelmeim végtelenek. Remélem, most már érthető így és a jövőben figyelni fogok arra, hogy az ilyeneket megpróbáljam lefordítani Nektek. :)
