Hétvégén végre eljutottam Debrecenbe, a várva várt pihenés megvolt. Előtte pénteken Budapest néhány részén sétáltunk Zsanival, olyan helyeken, amik hiába turistalátványosságok, mi még nem láttuk őket (annak ellenére, hogy magyarok vagyunk >_<)
Este 8-ra értem haza (mert természetesen késtek a vonatok -.-'), majd gyors hajmosás, készülődés, VACSORA - mert okos fejemmel reggel nem vittem magammal kaját és nem tudtam kajálni egész nap :D
10 körül lefeküdtem, reggel 4:40 körül keltem, kivasaltam a hajam, felöltöztem, és felültem az 5:58-as buszomra. Megvettem a jegyet, vártam a vonatra, majd felszálltam rá. Cegléden szálltam fel a debreceni vonatra (Záhonyig közlekedő sebes vonat), amin csak Szolnoknál kaptam helyet. De utána végig volt. Fél 10 körül értem Debrecenbe, találkoztam Vele, majd elmentünk pár dolgot venni. Dél körül a lakásba értünk, ebédeltünk, majd megbeszéltük, hogy este nézünk egy filmet. Elkezdtük betölteni (online akartuk nézni) és mit csináljunk? Elmentünk sétálni 3 óra körül. Láttam a debreceni egyetem egy részét, a koreai kollégiumot (*_*), a Nagyerdőt, a békás tavat, az egyetem főépületét sötétben (kivilágítva). Egyre szimpatikusabb Debrecen, szívesen laknék ott. Annyira gyönyörű *_* Beleszerelmesedtem teljesen. Visszamentünk a lakásba, vacsiztunk, zuhanyoztam, és neki akartunk látni a filmet, de az nem töltött be teljesen.. újra elkezdtük tölteni, de az még szörnyűbb volt.. kb az első fél órát láttuk belőle, majd elaludtunk. Reggel 8 körül keltünk, gyors zuhany, reggeli, pakolás, 10:31-es vonathoz rohanás. Felszálltunk és volt helyünk, sőt! igenis kényelmes volt! Mivel úgy volt buszom, hogy rengeteget kellett volna várnom, egészen Zuglóig mentem fel és úgy jöttem visszafelé, amihez tökéletesen időzített a vonat. Mondtam már, hogy egyszerűen imádom Debrecent? óó, nem? vagy igen? Mindegy.. IMÁDOM DEBRECENT, és minél többször szeretnék lemenni :) amennyire csak engedi a pénztárcám. :)