Érezted azt, hogy akaratod nélkül megbántasz mást? Nem akarod, de mégis kicsúszik a szádon az a bizonyos mondat és mindketten egyre indulatosabbak lesztek. Az egyik inkább nem mondja, hogy mi baja, a másik pedig éppen hogy fújja, szünet nélkül. Egyik sem jó, igaz?
Én is ebbe a problémába estem. Elcsúszunk pár mondaton, aztán mindketten kutyául érezzük magunkat. Bántom Őt, visszabánt, majd egy vágás. Miért van, hogy ennyire túlkomplikáljuk a dolgokat? Miért van az, hogy nem mondjuk el a másiknak a problémánkat? Miért kell vitatkozni, amikor szeretitek egymást? Nem akarom többet bántani, szeretném, hogy bízzon bennem és abban, hogy támaszkodhat rám. Elmondhatja a problémáját, félbeszakíthat a mondandómban.. Figyelni akarok rá, átölelni. Nem akarom ezeket az összezördüléseket, meg akarom oldani a problémákat. Megoldjuk. Közösen. Képesek vagyunk rá. Csak arra van szükség, hogy biztassuk a másikat. Menni fog, itt vagyok melletted. Készen állok az előttünk álló próbatételekre. Csak ne hagyj egyedül. Legyél velem. Ha nem is fizikailag, legalább szellemileg. Mert nincs más vágyam, mint veled lenni..
