Sachiko

Kicsit esetlen, de mégis csak az enyém.. :)

Először is: Ahogy látjátok a zord feketét lecseréltem vakító, fogkrém reklámot meghazudtoló fehér külsőre. Így talán a tél sötétje végre elvonul és ragyogó napsütés költözik a szívünkbe ^_^

A mai nap igazán vegyes volt. Úgy kezdtem a reggelt, hogy minden leejthető tárgyat leejtettem, mindenbe megbotlottam és egyszerűen nem tudtam magamhoz térni. De aztán pöpecül elértem a HÉVet, beértem (még korábban is) a suliba, ahol az egyik tanárbácsi Floridából tartott nekünk órát. Szegény, hajnali 2-kor felkelt azért, hogy órát tartson.. Fighting, bácsi, fighting! Egy órát tartott meg a kettőből, ezért a második órában beültem az üzleti szakirányosok pénzügytan órájára, majd azt túlélve felbaktattunk a második emeletre egy csoda órát hallgatni. Reménykedtem, hogy az előző heti ZH-kat kijavította, de természetesen ez nem történt meg, és még le is lettünk dorgálva, hogy néhány dolgozatnak semmi köze az általa leadott anyaghoz. Szomorú... A médiamarketing óra holnap lesz megtartva (legalább is 15 főnek), megyünk egy rádióhoz látogatni. Kihasználva az elmaradt órát, úgy döntöttem, hogy nem maradok angolon és hazabattyogok. Leszálltam a vonatról és kapok egy sms-t: Betegség miatt elmarad az angol óra. Ilyen is csak velem lehet :D Nem ez volt az első, hogy úgy eljöttem korábban, hogy elmaradt az óra.

A vonaton kicsit rám tört a magányosság súlyos terhe, borzalmasan egyedül éreztem magam, de egy sms kicsit felvidított.

Délután pedig a Gossip Girl 4. évad 17. részével mulattam az időt, majd elkezdtem a blog külsejével foglalkozni, csak úgy hirtelen felindultságból. Remélem azért tetszik és nem taszít el majd titeket ez a hóra emlékeztető fehérség. :)

Így, túl a harmincadik bejegyzésen, nem is tudom.. úgy érzem, hogy nem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahogy az elején terveztem.

Akármennyire is hirdettem, hogy szeretnék az anonimitás álcája mögé bújni, nem igazán sikerült. Rájöttem, hogy ha blogot ír az ember, akárhogy is erőlködik, képtelen elkerülni azt, hogy magából ad egy szeletet. Megismerik az olvasók, átérzik az érzelmeit, átélik a mindennapjait.

Tartozom egy vallomással. Nem ez volt az első blog, amit üzemeltettem. Mindig eluralkodott rajtam az a közlési kényszer, amit így ki tudok elégíteni. Az összes blogom az életemről szólt, de most nagyon szemezek egy másik témával, ami még egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul. Ha x hét múlva is érzem a késztetést, hogy megcsináljam, akkor talán. :)

A bejegyzés célja magam sem tudom, hogy mi volt, úgy éreztem, hogy ki kell javítanom magam.

További szép estét :)

Sötétbe burkolózik a színpad, egy halvány fénycsóva köröz, nyolcasokat ívelve. Megcsillan a fény a lány testén, ívelt alakja csak sejtet. Erotikus mozdulatok, vörös rúzs, fülledt helyzet. Ez nem pornó. Ez burlesque.

2010-ben került az amerikai vászonra ez a bizonyos film, ami magába foglalja a szerelmet, a szenvedélyt, a táncot, a lelkesedést.

Ali egy lány, aki mindent megtesz, hogy kitörjön a vidéki pincérnő szerepéből, jelen esetben ott hagyja az állását, hogy Los Angelesben befusson. Betér a Burlesque bárba és a hely hangulata már az első pillanatban megragadja. Van itt minden mi kell, és főbb tanítása, ne csak álmodd az álmaid, hanem tegyél értük valamit - hidd el.. megéri.

A film maga nagyon tetszett, bár kicsit elfogult vagyok a stílussal szemben, hiszen imádom a burlesque egyik képviselőjét, Dita Von Teese-t. Sajnálom, hogy ő nem kapott helyet a filmben, de végül is ez nem róla szólt elsősorban, hanem inkább Christina Aguileráról és Cherről. Érdekes volt látni Kristen Bell-t fűzőben (vagy lengébben) táncolni, ő úgy maradt meg inkább a fejemben, mint a kis nyomozó diáklány, Veronica Mars. Bár a karaktere egy savanyú, önelégült liba, mégis szimpatizáltam a lánnyal. A másik érdekesség, hogy a Twilight-filmek James-e (azaz pontosabban az Alkonyaté :D) megszabadult a szörnyű, vámpíros parókájától és rövid hajjal állt a bárban, egyengetve Ali életét. Pár pillanat erejéig látjuk csodás testét, formás fenekét, de nem erre helyeződik a hangsúly.

Mindenkinek ajánlom, aki zenés filmre vágyik, vagy akár összebújva a kedvesünkkel, mert egy fülledt szellő mindig ott kering a levegőben.

Igaz, hogy nem maradt a somlóiból és ez a kép se azt mutatja, de tessék.. kapsz somlóit :D

Szép jó estét minden kedves blogolvasónak!

Ma viszonylag jó kedvem van, de nem tudom miért. Csináltunk somlóit, finom lett el is fogyott. Két filmet is néztem, igazi szerelmes-vígjátékos-agysorvasztós-butítós-délutánt tartottam, először a Szerelem és más drogok, majd a Hétmérföldes szerelem című filmet néztem. Utóbbi jobban tetszett, talán azért, mert jobban megértem a távkapcsolat negatív - és talán pozitív oldalát is. Most írhatnék egy listát, hogy mégis mi a fene a jó abban, hogy x km-re vagy a szerelmedtől, de nem fogok. Nem akarok elszomorodni, hogy hoppá, mégis több negatív tulajdonsága van mint pozitív és ez most igazán nem kell nekem. Most egy kicsit csapongva írok, ez betudható annak is, hogy kicsit fáradt vagyok és vonz az ágyikó. Holnap hétfő, egy újabb hét kezdődik, és nekem ajándékot kéne néznem. Talán. Biztos. 1000%. De addig is jóéjt és holnap próbálok összeszedettebben írni. Mert az jó muri. Vagy sem. De érthetőbb. Azt hiszem.

Amíg ide nem kerültem, hogy na most írok, addig pontos fogalmam volt arról, hogy mit akarok írni. Most nem tudom. Egyszerűen annyi minden kavarog a fejemben.

Eddig egy burokban éltem. Álmodoztam, elvoltam a könnyed kis életemben. Kaptam már pofonokat az életben, azok nem is annyira bántottak, mint a mai. A burok megrepedt és tényleg ez volt a célja. Nem az, hogy megbántson. Tudtam, hogy milyen vagyok, de nem gondoltam, hogy ennyire. Már annyiszor mondtam, hogy átértékelem magamban a dolgokat, de most talán valóban sikerül. Rengeteg dolgon kéne változtatnom magam körül, de csak apró, kis lépésekben tudok haladni. Nehéz lesz, borzasztóan nehéz, de meg kell tennem azért, hogy végre komolyan vegyenek engem, mint embert.

Talán kéne egy kis idő, egyedül, magamban, de túlságosan ismerem magam, egy idő után nem tudnék egyedül meglenni.

Elkezdődik a harc saját magammal és majd kiderül, hogy mi lesz az eredmény. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy sikerrel járjak.

Itt ülök 20 évesen. És még nem akarok gyereket. De! Szeretem nézni a kis totyogósokat, mikor a dombra felrohannak bizonytalan lábakon. Akaratlanul is elmosolyodok ha a kis tejfogaikkal rám vigyorognak. Kis ölelgetni való kedvem támad, amikor rohannak felém (vagy épp hogy elkerülnek), viszont néha nagyon nem szeretem, hogy hangoskodnak, hogy sokat kérdeznek. Ez is mutatja, hogy én ugyan még nagyon nem vagyok kész az anyaságra (és nem is szeretnék még pár évig).

A mai napom úgy telt, hogy aranyos gyermekek videót néztem az interneten és azért elgondolkodtam, hogy milyen lenne, ha már külön családom lenne.

Én mint anya rendben tartanám a lakást, elindítanám a gyermekeket iskolába, a férjemet munkába, majd főznék, mosnék takarítanék. Egy idilli képet tudok elképzelni, mint az amerikai álomcsaládok. De ez az ábránd hamar szertefoszlik, megrázom a fejem és kiverem a fejemből ezt a kósza gondolatot. Az ábránd nem szül jót. Az ábránd reményhez vezet és ugye tudjuk.. a remény hal meg utoljára.. mert ő a gyilkos.