Sachiko

Március 1-jével egy új akadállyal kell megküzdenem - ha lehet minél előbb - ez pedig nem más, mint a SZAKDOLGOZATI TÉMÁM kiválasztása. Azt hittem, hogy az még egy kicsit messzebb van, hiszen a negyedik félévemet kezdtem, de nem... Hideg zuhanyként ért a nyakamba zúdított a közel 330-340 téma, amelyből első átnézésre körülbelül 30-at karikáztam be, mint szóba jöhető téma. Ezt sikerült lecsökkentenem 8-ra, de rájöttem, hogy úgy igazán egyik sem a szívem csücske. Tehát most jön az ihlet szerzés, aminek egy halvány sugallata megvan, de még nincsenek konkrét elképzeléseim. Hogy miért sikítanék? Mert jövőhétre tervezem a konzulens zaklatását, hogy ne az utolsó pillanatban rohanjak hozzá és derüljön ki, hogy "hopp, ezt elcs.szted, mert már teljesen foglalt vagyok". Így most a hétvégém idegeskedéssel és fejtöréssel fog telni. Pedig még csak péntek van.

Nem is magától a témától félek, hanem, hogy nem tudom megtölteni a minimális határt sem (30 oldal), valamint hogy hiába találnék sok szakirodalmat hozzá, de kevés dolgot tudok belőle használni.

Mert azt tudom, hogy milyen irányba induljak el, de nem tudom, hogy hogyan valósítsam meg... még két napom van eldönteni... szurkoljatok. :)

Hello Blog-egerek!

Remélem jól telt nektek a hétvége :) Egyre gyorsabban telik az idő, aminek én még jobban örülök, hiszen így közelebb leszek a debreceni utazásomhoz.

De... az elmúlt hétvégén az egyik kedves csoporttársam fotókiállításának megnyitóján vettem részt. Nagyon jól éreztem magam és tényleg örülök annak, hogy Máténak sikerült ezt elérnie, és remélem, hogy még sokkal több ilyen megnyitóra hív majd el. :)

Ezelőtt talán egyszer voltam Szentendrén, így Krisztivel kicsit bizonytalanul indultunk el. Köszönhetően a telefonomban megtalálható GPS-nek az útvonalat már tudtuk, de az utat nem találtuk. :) Végül sikerült rájönnünk, hogy hol rontottuk el és odataláltunk. A legnagyobb meglepetés talán az volt, hogy elsőre MEGÁLLTAK AZ AUTÓSOK A ZEBRÁNÁL! Ezt általában Budapesten és a falumhoz közeli városban soha nem tapasztaltam. De oda találtunk épségben és nagyon boldog voltam, hogy elmentem.

Köszönjük, Máté :)

Ez egy amolyan különleges bejegyzés, egy film hatására kapott el az ihlet. Ma délután megnéztem egy koreai filmet, a címe: 200 pounds beauty. A történet egy kövér és csúnya lányról szól, aki hiába tehetséges, énekesnő nem válhat belőle, maximum a háttérben eresztheti ki a hangját, kölcsönözve azt egy az énekesnői pályán elfogadott külsejű lánynak. Elmegy egy plasztikai sebészhez, hogy változtassa át. Egy év elteltével elhagyhatja a klinikát és egy újabb, szebb életet kezdhet. Most végre megvalósíthatja az álmát, hogy énekesnő lehessen.
De elfelejt valamit. Elfelejti önmagát.

A szépség relatív fogalom. Nekem lehet más a szép, mint például neked. De van egy általános sztereotípia, amely beskatulyázza az embereket. Mindenki azt gondolja, hogy csak úgy lehet sikeres az életben, ha szép és kívánatos a külseje. De a sok cicomázás mögött elfelejtik, hogy mitől lesz az ember boldog és sikeres. Ha nem hagyja el önmagát, keményen küzd és nem holmi külsőségekre alapozza a jövőjét. Hiába vagyunk szépek, ha belül romlottak vagyunk, átgázolunk bárkin. Persze, akinek nem inge, ne vegye magára. Nem minden a külső. A mai újságok címlapján csak az a szép, aki csont vékony és anorexiás. Próbálnak fellépni az anorexia ellen, de semmit se érnek el addig, amíg ez a trend. Nem szabad túlzásokba esni, és valóban csak az a fontos, hogy mi rendben legyünk önmagunkkal. Ha mi szépnek látjuk magunkat, akkor mások is elhiszik, hogy mi szépek vagyunk. Ne felejtsd el:

Gyönyörű vagy! :)

Hello Blog-egerek!

A tegnapi hóból már nem maradt semmi. A nap kisütött és végre a hőmérő is feljebb kúszott 0 celsius foknál.

A gyerekek ilyenkor szoktak pirospozsgásan rohangálni, szinte megszabadulva a kabátoktól, az anyucik meg futkorásznak utánuk, hogy visszaöltöztessék a csemetéjüket.

Hiába a napsütés és a madárcsicsergés, még nem jött el a tavasz. Legalábbis ezen oldal állítása szerint. A pillanatnyi kilábalás a téli depresszióból nem fog hosszú ideig tartani, a +4-5 fokos "hideg", pedig lassan visszacsúszik a mínuszba. Ha a csillagászati tavaszt nézzük, akkor még jócskán várhatunk a 15-20 fokos melegre, hiszen a tavasz kezdete aszerint március 21-én kezdődik. Addig is csak türelmesen várjunk.. A tavasz el fog jönni.. és el fogja rabolni a szívünket... :)

"Amikor a vállamhoz ért, úgy éreztem, a földkerekség legpuhább, legmelegebb takarója ölel magába. Biztonság, meleg, amibe belefúrod, befészkeled magad, és hónapokon keresztül alszol, majd újjáéledve, sértetlenül felébredsz, és a föld megújul. Érintésében a tavasz varázslata bújt meg."

Laurell K. Hamilton

Most próbálom eltölteni az időmet, így angol feliratok segítségével koreai dalokat fordítok. Nem túl vidámak (ergo amiket eddig fordítottam, szinte mind a szakításról szólt, vagy arról, hogy mást szeret a lány). Ha nem zavar titeket, most meg is mutatom őket: 

Ez a részlet a Boys Before Flowersből van, annyira sírós ez a dal, de imádom. Annyira érzelmes és annyira szomorú. A videón kicsit világosítottam, nehogy letiltsa a sorozat forgalmazója vagy egyéb nagy kutyák.

A második fordításom. Nagyon szeretem ezt az együttest és ezt a dalt. Ez sem egy vidám dal, de mint fent említettem, még nem is fordítottam olyat. Láttam angolul a szövegét és könnyűnek tűnt, valamint a dal imádata volt az egyik hajtóerő.

Az After School egy lánybanda és erre a dalra véletlenül bukkantam rá. Nem mai ez a dal sem, de magyar fordítással nem találkoztam. Legfőképp a kíváncsiság vezérelt, és lám.. ez lett belőle :)

Ez a mai csodám. Ez volt az első koreai dal, amit rongyossá hallgattam anno, és ma ismét a kezembe akadt. Akkoriban még nem tudtam, hogy koreai, csak azt, hogy tetszett :)

Nos, ez a négy videó az, amivel rendelkezem, és rájöttem, hogy szeretem fordítani őket. Az utolsó nyelvileg kicsit nehezebb volt, volt néhány olyan kifejezés, amivel bajlódtam, de összességében büszke vagyok rájuk. :)

Nézzétek, és jó szórakozást :)

Hello Blog-egerek!

Az egyik csoporttársamtól tegnap kölcsönkaptam egy könyvet. Már aznap kivégeztem ezt a 155 oldalas szösszenetet, köszönhetően a három órás szünetemnek. A címe: "Miért vagyunk boldogtalanok? Nők, férfiak, párkapcsolatok"

4 pszichológus írt bele: Dr. Csernus Imre, Dr. Almási Kitti, A. J. Christian és Popper Péter.

Talán a legérdekesebbnek Popper Péter írását találtam. Elrontott kapcsolatok. Hiába hívja fel a figyelmünket, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, több mondatában is magamat véltem felfedezni benne. Hogy kicsit él bennem a birtoklási vágy. Persze nem akarom elvakultan birtokolni azt a valamit/valakit, de mégis. Annyi minden kis hibát vétek el, de ez mind a gondolkodásmódom miatt van így.

Tehát próbálom összegezni magamban, letisztázni, hogy mégis most hogy érzem magam, boldog vagyok-e, valamint, hogy min tudok változtatni, hogy kicsit optimistábban tekintsek a világra. Mert a gyermekkori optimizmusom mintha teljesen elszállt volna és helyébe került a felnőttek örökös pesszimizmusa. De én visszaakarom szerezni az optimizmusom. Hiányzik. Kell nekem.

Tabula Rasa.. tiszta lappal akarok nekilátni az életem hátralevő részének. Sok sikert magamnak! :)

Hello Blog-egerek!

Gondolom nem sokat mond nektek az, ha azt mondom, hogy kdorama, vagy jdorama.

A doramák a TV-ben vetített élőszereplős sorozatok és filmek. Ezek közül vannak olyanok, amelyek manga, esetleg anime adaptációkból készültek. Általában 45-50 (esetleg 60) perces egy rész (film esetében természetesen több). A japánok többnyire 10-12 részes, a koreaiak általában 16-20 részes, míg a kínaiak 30-35 részes évadokból állnak. Külön érdekességük, hogy felrúgnak minden nyugati filmmel kapcsolatos sablont, nem kiszámíthatóak a komikumok és a történések, részben a keletiek gazdag fantáziájának köszönhetően, részben a kultúrák közti különbségekből fakadóan. Érdekes, izgalmas, magával ragadó világ a doramák világa. A legtöbb doramának van valami mondanivalója a sok humor vagy dráma mögött, az egyszerű "milyen fontos a barátság"-tól kezdve egész komoly társadalmi és szociális kérdésekig bezárólag bármi. -link-

Ebből érthetően a kdorama egyenlő a koreai doramával, a jdorama pedig a japánnal.

     Köszönhetően W barátnőmnek, október közepétől elkapott a kdorama láz, amikor nála voltam, megnéztük a Boys Over Flowers 1. részét. Miután hazajöttem egyre több részt néztem meg, egyre többet akartam belőle. Nagyon megszerettem őket és meg kell mondanom, hogy a koreaiak jobban tetszettek, mint a japánok.

De most pár ismertető azok közül, amiket néztem, vagy nézek.

Kattints a "tovább" gombra!

Hello Blog-egerek!

Tényleg nagyon lassan, de előbb-utóbb valóban belejövök..

Nem történik úgy igazán semmi velem, viszont tegnap megnéztem a Social Network című filmet.

Egyértelmű NEM. Nekem nem tetszett. Hiába a 4 Golden Globe díj, hiába a 8 Oscar jelölés, az én szavazatomat nem nyerte volna el. A film során többször is kacsintottam a "kilépés" gombra, de nem... legyőztem ezt a szörnyű késztetést és rengeteg esélyt adtam a filmnek, hogy azt mondhassam: "Végül is.. nem volt olyan rossz".

De nem, nem sikerült az ágyába csábítania, sőt, az akkori Facebook lelkesedésem is alábbhagyott, a varázsa kezd elmúlni. Pedig én tényleg abban a hitben voltam, hogy szeretni fogom ezt a filmet, lehet csak azért, mert elfogult vagyok Jesse Eisenberggel szemben, kedvelem a filmjeit. Andrew Garfielddal még nem igazán találkoztam, de Justin Timberlake-kel nagyon nem voltam kibékülve. Hálát adok az égben levőknek, hogy nem énekelt ez a 90-es évekbeli tinisztárrá avanzsált ficsúr. Egyszerűen nem az én világom. Még mielőtt belemennék Justin szapulásába inkább áttérek a történetre.

Van a Facebook. Ki ne ismerné? Pár egyetemista összeült, hogy összedobjon egy Harwardos közösségi oldalt, ami elkezdett terjeszkedni és ma ott tart ahol. Mark Zuckerberg (az alapító) ma egy multimilliárdos, a Facebook pedig a legaktívabban használt háló. Ennek a történetét mutatja be a film, enyhén félrecsúsztatva, hiszen Mark is felszólalt az ellen, hogy őt egy kocka, bárgyú, "ellenséges" figuraként jellemzi. Hiszen leribancozza a volt nőjét, tárgyalásokra jár (először sportolók, aztán a barátja is pereli). El van a kis világában, ahol még arra sem méltóztatja az embereket, hogy odafigyeljen rájuk. Irtózatosan ellenszenves, utálatos, semmi szerethetőt nem találtam benne.

Egy pozitívumot viszont tudok a filmről mondani: a zenéi tényleg tetszettek (már amelyik), szóval úgy gondolom, hogy ezt az egy díjat megérdemelte.

Egy szónak is száz a vége, a Közösségi Háló nem lesz a kedvenc filmjeim listáján (már ha lenne ilyen listám - de nincs), és nem szándékozom valaha is újra megnézni. Szerintem 10/4-et érdemelne, de csak a zenéi és Eisenberg miatt (hiába volt itt egy utálatos p.cs). Köszöntem, de nem kérek belőle!

Élek-élek.. Lassacskán, de belejövök a bloggerkedésbe, de nem tudom.. néha egyszerűen nem száll meg az ihlet. Lehet nincs hozzá tehetségem. A mai - illetve a tegnapi (hiszen már elmúlt éjfél) napom egyszerűen borzasztóan fárasztó volt.

Reggel alig bírtam kikászálódni az ágyból, 4-4 és fél órás alvásom után. Én alapból több időhöz vagyok szokva, így nem bírom ezt. Öreg vagyok én már ehhez. Letámolyogtam a lépcsőn, próbáltam emberi kinézetet varázsolni magamnak - ami természetesen nem sikerült, majd elindultam az iskola szentélyébe. A villamoson egy bácsika rászólt egy fiatal gyerekre, hogy ne feküdjön már ráááá, ami nem tudom.. túl sokan voltunk a villamoson, hogy megállapítsam, hogy kinek van igaza, de a bácsi ott szállt le ahol én és annyit látok, hogy a fiúcska (aki már elmúlt 20), meglöki az 50 éves bácsit és egy "K.rva anyádat, azt!" mondattal vissza"menekül" a villamosba.

Nem tudom, nekem eszembe se jutna soha, hogy ilyet mondjak egy idegennek. Nem szólok, ha véletlenül meglöknek, nem vágok pofákat, ha összepasszíroznak, próbálok csendben, békességben élni. Egyszerűen nem tartom helyénvalónak, hogy idegenek édesanyját szidjuk, akárhogy is szólalkoztunk össze.. Pláne nem reggel, amikor alapjáraton mindenki morcos... Lehet, hogy csak én vagyok ilyen galamblelkű, de én komolyan rosszul érezném magam, ha ilyesmit vágnék egy másik ember fejéhez.

No, de.. végre beérkeztem az iskolába, próbáltam átvészelni az órákat, az első két órával nem is lett volna baj, ha nem ilyen rosszul ébredek fel, de aztán a nyűgösségem felülkerekedett rajtam. Aztán 15 órától az a három óra merő gyönyör, ahogy próbáltam valamit kezdeni magammal... Végül csak eltelt az is és beülhettem életem harmadik angol órájára. Kezd egy kicsit zavaros lenni, vagyis csak így most az újdonság erejével tűnik annak, de ha leülök és átrágom, akkor érteni fogom.

Órák után végre elindulhattam haza, a tesóm szerencsére hazahozott, így nem kellett másfél-2 órát dekkolnom a Nyugatiban. Nem akartam volna éjfélre hazaérni, mert holnap így is hatkor kelek, mert be kell mennem apu üzletébe segédkezni, míg ő fáért megy, hogy legyen mivel tüzelnünk. De az vigasztal, hogy nemsokára hétvége, és elméletileg találkozom Vele. Vasárnap pedig fát hordunk.. mint már jó párszor a télen. Aztán ismét kezdődik a hét és megint nem kezdtem magammal semmi érdemlegeset. Természetesen.